Sportolok

Ezen az oldalon az életem egy olyan szeletéről osztok majd meg információkat, amelyek nem kevés derűre is okot adhatnak majd. Ritkán beszélek róla, de számomra nagyon fontos a rendszeres testmozgás. Lehet, hogy ez szülői hatás is, mert már egészen kicsi lányként a megfelelő mozgásformát keresték nekem, de azért ez vélhetően nem csak az ő érdemük, mert miután kikerültem a szárnyaik alól (elég fiatalon), utána is megmaradt bennem ez az intenzív késztetés.
Jellemzően a "mazochista" mozgásformákban lelem örömömet, de mire idáig eljutottam (mármint a tudásig, hogy ez az, ami nekem való), addig elég rögös, visszatekintve sokszor kifejezetten röhejes út vezetett. Ezen az oldalon először erről az útról írok majd, később pedig a napi sporttevékenységeimről vagy az ahhoz kapcsolódó eseményekről - amikor lesz valami említésre érdemes.
Kapjatok kedvet, mozogjatok ti is! Vagy csak nevetgéljetek a kalandjaimon. Smile

A kezdetek - első rész
A kezdetek - második rész
A kezdetek - harmadik (befejező) rész